A kormány egy korábbi döntése értelmében az e-matricák és e-útdíjak mértékét az előző évi augusztusi, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott éves bázisú, vagyis az előző év augusztusához mért infláció alapján kell meghatározni és az árakat 10 forintra kerekítve megadni.
Tavaly augusztusban ez 4,9 százalék volt - így ennyivel nőttek a 2022-es sztrádadíjak. Az idei augusztusi fogyasztói árindexet majd szeptember elején (szeptember 8-án) ismerhetjük meg, de ha komolyan vesszük Virág Barnabás MNB-alelnök prognózisát, akkor óriási drágulásra készülhetünk.
Az pedig a kisebbik baj, hogy az éves matrica 7-8 ezer forinttal drágulhat, a megyei meg közel egy ezressel, ugyanis a fuvarozók útdíjai is jelentősen nőnek ez pedig – közvetve és közvetlenül egyaránt – tovább gyorsítja a fogyasztói inflációt.
A jegybank alelnöke szerint ugyanis már a júliusi éves bázisú ráta – amelyet jövő kedden, augusztus 9-én ismerhetünk meg – 13-14 százalék között lehet, augusztusban pedig
további 3 százalékpontot jelent a rezsiárak változásának inflációs hatása, amely augusztusban már látszani fog.
Így aztán e számítás szerint is 16-17 százalék lehet majd az augusztusi év/év infláció és ebben az esetben ennyivel nőnek majd az útdíjak is 2023 első napjától kezdődően (ezek a tarifák vonatkoznak az elővásárlásra is).
Néhány példa:
- A D1 éves matrica ára a jelenlegi 46 850 forinttól 54-55 ezer forint közé emelkedhet.
- A legolcsóbb D1 10 napos jogosultság az idei 3820 forintról 4500 forint közelébe drágulhat.
- A megyei matrica ára 5 450-ről 6 400 forint közelébe nőhet.
- Egy busz éves matricája pedig 37 ezer forinttal drágulhat és 2023-től elérheti a 255 ezer forintot.
Mi lesz a fuvarozókkal?
A fuvarozók "szerencséje", hogy már hónapok óta olyan piaci körülmények között dolgoznak, ahol már képtelenség hosszú távra meghatározni az árakat.
Mi már hónapok óta mondjuk tagjainknak, hogy napi vagy heti díjazásban állapodjanak meg a megrendelőikkel, annak érdekében, hogy reagálni tudjanak a váratlan árváltozásokra
- mondta lapunknak Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyezető főtitkára.
Aki nem így tett, az bajban van mert hosszabb távon nem lehet önköltségi ára alatt dolgozni.
Dittel Gábor szerint a megrendelők többsége tisztában van ezzel és nyitott volt a rövidebb távú megállapodások aláírására. Ez alapján a fuvarozóknak nem lesz nehéz áthárítani az akár 17 százalékos útdíj-növekedést sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)