"Immár másodszor lő bakot az ellenzék pár napon belül". Először Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje reklamált "végre" budapesti klímastratégiát, nem törődve azzal, hogy ilyen nem csak készült, de a Fővárosi Közgyűlés már 2018 áprilisában határozatban el is fogadta - olvasható a Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató által jegyzett közleményben.
Továbbá hétfőn Kunhalmi Ágnes szocialista politikus és Karácsony Gergely "poénkodott" - már nem először - a jelenlegi ellenzék által 2010-ben romos állapotban itt hagyott, és a mostani kurzusban felújított 3-as metró klímaberendezésének hiányán. Mondva, hogy a "marháknál is kevesebbre becsüli a városvezetés az embereket".
Ezzel kapcsolatban a Főpolgármesteri Hivatal azt írta: "a poén egyéb gyengeségein kívül szeretnénk felhívni a politikus asszony és úr figyelmét, hogy az elvbarátaik által itt felejtett Alstom szerződéssel összefüggő perekben alig egy hete újabb hatmilliárd forintot szerzett vissza a városnak a jelenlegi vezetés".
A közlemény szerint ennek alapján a BKV már felvette a kapcsolatot egy speciális klímagyártó céggel a 3-as szerelvények klimatizálása érdekében. A főpolgármester már jóval korábban is utalt erre a lehetőségre, ami most meg is valósítható - tették hozzá.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető