Nem lesznek olcsóbbak a magyarországi szállások attól, hogy a kormány gazdaságvédelmi akcióterv részeként csütörtökön bejelentette: 2020 január 1-jétől a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra csökken a szálláshely-szolgáltatás áfája.
"Nagyon örülünk, hogy csökkentik a szálláshelyek áfáját, ez már legalább 10 éve a szövetség fő lobbicélja, mert nemzetközi szinten nagy versenyhátrányt jelentett a magas áfa kulcs az ágazatnak. Az árakat a piac határozza meg, az ÁFA csökkentés nem okoz alacsonyabb árakat, hanem főleg béremelésre lehet fordítani a forrásokat, amivel remélhetőleg sikerül orvosolni az ágazatot sújtó munkaerőhiányt" - mondta a Napi.hu-nak Sárvári-Deák Zsófia, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) főtitkára. Már értesítették az összes tagjukat az örömhírről, és azt remélik, hogy így több forrás jut majd fejlesztésekre és beruházásokra is.
Sárvári-Deák Zsófia szerint azért most sikerült kiharcolni az áfacsökkentést, mert június elsejétől indul a regisztráció a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központra (NTAK), azaz az országban megforduló turisták statisztikai adatait kezelő új, digitális adatszolgáltatási rendszer. Elsőként júliustól valamennyi szállodának csatlakoznia kell, ez több mint ezer szállodát érint Magyarországon és ettől az ágazat kifehéredését reméli a szakma és a kormányzat is.
Sikerült olyan hatástanulmányt bemutatnunk a kormánynak, ami meggyőzte a döntéshozókat, hogy az áfacsökkentés kedvezően fog hatni a gazdaságra. Sok-sok milliárd marad így az ágazatban, de ez más formában visszafolyik a költségvetésbe - mondta lapunknak Flesch Tamás, a MSZÉSZ elnöke. 13-15 éve próbálják elérni az aktuális kormánynál, hogy csökkenjen a szállás áfája. Megelőlegezett bizalomról van szó, hiszen az adócsökkentést összekötötték az NTAK sikerével. A Kisfaludy pályázatokon keresztüli állami támogatással, amit szállodák, panziók építésére és bővítésére lehet fordítani, valamint az áfacsökkentéssel a turizmus gazdasági, pénzügyi környezete rendben van - fogalmazott Flesch Tamás.
A legutóbb márciusban beszélt arról a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, hogy az NTAK rendszerének sikeres bevezetése esetén a kormány napirendre veszi a szállodaszövetség által szorgalmazott áfacsökkentést a szálláshely-szolgáltatásban. Az NTAK sikeres bevezetése, az ebből származó költségvetési bevételek növekedése a feltétele a szállásáfa csökkentésének - mondta Guller Zoltán.
A szállásdíj áfakulcsa a 2000-ben ugrott 12 százalékról 18 százalékra. Ez negatívan hatott a szállodák nettó bevételeire, rontotta jövedelmeződésüket, a szolgáltatások minőségét. Az MSZÉSZ megbízásából már 2014-ben a Századvég Zrt. egy tanulmányt készített a hazai szállodák helyzetéről, a magas áfakulcs hatásairól. A javasolt modell szerint az 5 százalékos áfa és 6 százalékos marketinghozzájárulás együttesen 11 százalékos terhet jelentett volna a jelenlegi 18 százalékkal szemben a szállodák részére. Ennek eredményeként javulna a jövedelmezőségük, amiből lehetőségük lenne fejlesztések, korszerűsítések elvégzésére, jobb minőségű, magasabb képzettségű személyzet megfizetésére. Most ennél is jobb a helyzet, hiszen a turisztikai hozzájárulás mértéke csak 4 százalék lesz a gazdaságvédelmi akcióterv szerint, vagyis mindössze 9 százalékos teher lesz a szállásadókon.
Az áfacsökkentés bejelentésének időzítése azért felvet kérdéseket, hiszen már legalább 13-15 éve birkózik a turizmusszakma és a kormányzat, de eddig a kabinet nem hozta meg ezt a döntést.
Nincs összefüggés a Kisfaludy-pályázatok nyertesei és az adócsökkentés között - válaszolta lapunk kérdésére Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Mint azt a Napi.hu megírta, az MTÜ által indított, 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program eddigi két legnagyobb milliárdos nyertese ugyanahhoz a kormányközeli tulajdonosi körhöz köthető.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak