A válságadó teljesen váratlanul érte a magyarországi kiskereskedelmet, a Tesco egyik napról a másikra kapott egy 10,5 milliárd forintos csekket, amit be kellett fizetnie az államnak. Ez elvitte az éves profit felét és azonnal fagyos lett a légkör a cég angliai vezetői értekezletein, amikor Magyarországról esett szó - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Gerry Gray, a cég itteni vállalkozásának vezérigazgatója. A korábbi évi 35-40 milliárdos éves befektetés 10 milliárdra esett, az évi 1500 új állás helyett 2011-ben csak 500-at teremtettek.
A vezérigazgató elmondása szerint nagyon sokat dolgozott azon, hogy a meggyőzze a legfelsőbb vezetőket, érdemes továbbra is Magyarországra hozni a Tesco pénzét. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a hatóságok szinte naponta ellenőrzik az áruházakat - amivel nincs is baj addig, amíg a fogyasztók védelmét szolgálja. Gray igyekszik meggyőzni itteni vezetőtársait, hogy nem célszerű nagyon hangsúlyozni az anyacégnek küldött jelentésekben az itteni problémákat.
Minden napra új söralátét
Nehezíti az vállalatok helyzetét - így a Tescóét is - a szabályok sűrű változása. Az elmúlt egy évben a vezetőségi üléseken a legtöbb időt az új jogszabályok várható hatásainak kiszámolása vitte el. Ugyanakkor az utóbbi időben ígéreteket kaptak arra, hogy a jövő sokkal stabilabb, tervezhetőbb lesz.
Egy évvel ezelőtt senki sem ült le a Tesco első emberével, ám a helyzet megváltozott. Gray szerint ennek oka az lehet, hogy vállalata belső nemzetközi hálózatára támaszkodva jelentős segítséget ad a magyar exportnak. A Tesco jelenleg 50 milliárd forintnyi terméket visz ki az országból és 100 milliárdnyit hoz be - "Matolcsy miniszter úrral arról tárgyalunk, hogyan lehetnénk nettó exportőrök".
A Tesco piacvezető helyen áll Magyarországon, amit sokan átvennének tőle, ezért a vezérigazgató megérti a CBA törekvéseit. A cég eladásai folyamatosan nőnek, miközben versenytársainál stagnál vagy csökken a forgalom.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka