Sikeresnek bizonyult a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csillapítását, a tömeges munkanélküliség megelőzését célzó magyar kormányzati stratégia - mondta az MTI szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a korábban bértámogatásban is részesülő Naturtex Kft. és cégeinek szegedi gyártó- és irodaépületének átadásán.
A 3,8 milliárd forintos fejlesztéshez az állam 1,4 milliárd forint támogatást nyújtott, amiért cserébe a cég kötelezettséget vállalt 164 munkahely megőrzésére, illetve 150 új munkavállaló foglalkoztatására.
A projekt eredményeként a világ több mint 40 országában jelen lévő, 85 százalékos exporthányaddal rendelkező Naturtex éves kapacitása mintegy 40 százalékkal bővül - írja a várakozásokról az MTI.
Szijjártó Péter szerint fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban a családi tulajdonban lévő, vidéki vállalkozások, amelyek a világpiacon is egyre versenyképesebb termékeket állítanak elő. Az ilyen társaságokat a "jövőbeli gazdasági növekedés zálogainak" nevezte, mondván, azok mindig szem előtt fogják tartani a helyi közösségek érdekeit.
Csongrád-Csanád megyében az utóbbi másfél évben harminc beruházás indult meg a kormány által a legnehezebb időszakban meghirdetett támogatási programnak köszönhetően, összesen 15 milliárd forint értékben. Ehhez az állam hatmilliárd forintot biztosított, ami hozzájárult 4700 munkahely megóvásához - írja az kormány által kiosztott megyei támogatásokról az MTI.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el