A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzés eredményéről még február 19-én született meg a döntés, de az csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
A vállalkozási szerződés keretén belül megtervezendő és megépítendő új út hossza 3,8 kilométer és kétszer egy forgalmi sávos lesz. További 1 kilométeren át kell építeni az M19 autóutat, továbbá csomópontot kell építeni a szóban forgó új út és az 1. számú főút találkozásánál.
Az STR Kft. adta be a legolcsóbb ajánlatot, az eredetileg becsült ellenérték 3 milliárd 401 millió forint volt.
Ajánlatot tett még az SDD Konzorcium, amelynek tagjai a következők: Dömper Kft., Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. A Colas Út Zrt. a Colas Hungária Zrt.-vel közösen tett ajánlatot. Szintén a vesztes ajánlatevők között van az EuroAszfalt Kft., a SWIETELSKY Magyarország Kft., a Duna Aszfalt Kft. és a Lavinamix Építő Kft. is.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás