Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója, Malárik Pálcza Edit pedig a Budapest Bank Rt. gazdasági igazgatója - jelentette az MTI. Az év menedzserét és fiatal menedzserét, az országos sajtóorgánumok és a szakmai szervezetek képviselőiből álló 13 tagú zsűri választotta meg.
A zsűri Mosonyi György díjazását azzal indokolta, hogy a vezérigazgató szerepet töltött be a Mol Fenntartható Fejlődés Managementjének tavaly júniusi létrehozásában. Essősy esetében a zsűri kiemelte, hogy a 2003 decemberében Essősy által alapított iroda napjainkra a piacvezető cégek közé küzdötte fel magát. A cég árbevétele az eltelt három év alatt évente csaknem 100 százalékkal nőtt.
A Menedzserek Országos Szövetsége a Menedzsment Fórummal közösen az idén első alkalommal meghirdetett "Az év menedzsere 2006 Közönségdíját" elnyerő Malárik Pálcza Edit tizenhat éve dolgozik a GE Csoportban. Irányítása alatt kiemelkedő félévet zárt a Budapest Bank idén, amelynek eredménye jelentős beruházások mellett 22 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Érvénytelennek nyilvánította Trump a Biden által adott kegyelmeket

Egy-két hetet kaptak a bankok, a miniszter keményen megfenyegette őket egy ársapkával

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Új időszámítás kezdődhet a pénzügyi szektorban

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Szellemvárost találtak a Balaton partján
