Kis Zoltán szerint egyre több vakcinagyártó cég oltóanyag-fejlesztése tart az utolsó fázisban, de még további vizsgálatok szükségesek. A virológus ugyanakkor azt is megjegyezte, az engedélyeztetési eljárások felgyorsítására felkészültek a hatóságok, de a vakcinagyártók is egyetértenek abban, hogy a biztonság mindenek előtt áll.
A jövő év elején gyártásra kerülő sok millió dózis forgalmazásának logisztikája már önmagában kihívás lesz, de - mint mondta - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már kidolgozta a vakcinák piacra kerülésének tervezetét. A világszervezet ajánlása szerint először a "frontvonalban" dolgozók, majd az idősek, a közszolgálatot végzők kapják meg a védőoltást.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót