Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun és Tolna megyére adtak ki másodfokú, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Pest megyére, valamint Budapestre elsőfokú figyelmeztetést.
Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyében az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több eső hullhat, emiatt ezekre a megyékre a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Csütörtökön a déli óráktól délnyugat felől zivatarok várhatók, kelet, északkelet felé helyeződve várhatóan a Dunántúl déli, délkeleti részét és az Alföldet is érintik majd, de néhol az Északi-középhegység térségében is előfordulhat zivatar, helyenként viharos (70 kilométer/óra feletti) széllökéssel, jégesővel és felhőszakadással.
A déli megyékben a zivatarokat 90 kilométer/óra feletti széllökés, és két centiméternél nagyobb jég is kísérheti - tették hozzá.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10-16 Celsius-fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet általában 23 és 28 fok között, nyugaton néhol 20 fok alatt alakul.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt