A hazai háztartások a folyószámlahitelek nélkül csaknem 1135 milliárd forintnyi új lakás- és fogyasztásihitel-szerződést kötöttek az év első kilenc hónapjában, ami 42 százalékkal nagyobb érték az egy évvel korábbinál - írja keddi számában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
A lakáshiteleknél ezen belül 35,7 százalékos növekedést mutattak ki 641,7 milliárd forintnyi szerződéses összeg mellett, és figyelemre méltó a hosszú kamatperiódusú konstrukciók terjedése - áll az MTI szemléjében.
Kapcsolódó
A fogyasztási hitelek több mint 51 százalékkal bővültek, 493,3 milliárd forintnyi új kölcsönnel, és közülük egyértelműen a személyi kölcsönök számítanak a húzóterméknek: 342,7 milliárd forintnyit vettek fel a háztartások kilenc hónap alatt, több mint a másfélszeresét az egy évvel korábbi mennyiségnek.
A háztartások hitelállománya szeptember végére megközelítette a 6064 milliárd forintot, ami az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,2 százalékos növekedés. Ezen belül a lakáshiteleknél 8,8 százalékos emelkedést mutatott ki az MNB, 3257 milliárdos állomány mellett, miközben a fogyasztási hiteleknél minimálisan ugyan, de csökkent az állomány.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket