Az elmúlt hónapokban több minőségi szolgáltatást kínáló étterem zárt be Budapesten, illetve vidéken, a még talpon maradó vendéglátósoknak pedig az az egyik legfőbb gondja, hogy hol találnak megfelelő munkaerőt – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke az Inforádiónak.
Flesch Tamás szerint a kellő számú munkaerő biztosítása egyszerre állítja rövid-, közép- és hosszú távú feladat elé a magyar vendéglátósokat. Egyelőre főként a hazai munkavállalók toborzása zajlik, de már látható, ha a szezon beindul – remélhetőleg már Budapesten is –, ez nem lesz elegendő, így majd a külföld felé kell fordulni, részben a posztszovjet államok, illetve Ázsia irányába, ahol a legnagyobb létszámban áll rendelkezésre munkaerő – fogalmazott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.
Külföldről leginkább szobalány, konyhai kisegítő, mosogató, úgynevezett foodrunner – tehát aki nem kiszolgálja a vendégeket, hanem oda hordja az ételt –, illetve szakács pozíciókba keresnek munkavállalókat.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint ez a fajta változás a magyar szállodaipar és a vendéglátás szempontjából elkerülhetetlen – tette hozzá. Flesch Tamás arra is kitért, hogy külföldi munkavállalót nem hozhat csak úgy be bárki az országba, ehhez speciális engedélyek kellenek, a folyamat pedig átlagosan 4-6 hónapot vesz igénybe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Orbitális bombaszörnyet találtak a Városligetben

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon
