A vízpótlásról az ötnapos tesztidőszak után döntenek. A vízügy szerint, ha sikerül, nagyjából 10 centimétert emelkedhet a tó szintje.
Korábban azért nem tudták elkezdeni a pótlást, mert a tározónak magas volt a klorofill-tartalma. Ez vélhetően csökken most, egyrészt az időjárás miatt, másrészt mert a víz hosszú utat tesz meg a tározóból a tóig.
A Civilek a Velencei-tóért nevű Facebook-csoport szerint ez kevés.
Lapunk nemrég a Pulzus-kutató közreműködésével kérdezte meg az embereket, hogy szükség van-e a Velencei-tó vizének pótlására.
A válaszadók 64 százalékuk szerint az államnak gyorsan kellene lépnie, 43 százalék pedig azt is hozzátette, hogy a tó megmentése a nyáron számolt 40 milliárd forintnál többet is megér.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!