Meghívott zenei előadó fellépésével zajlott a rendezvény 51 vendég részvételével, amikor a készenléti rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak bevonásával megkezdték az intézkedést - olvasható a portálon.
Felvették a kapcsolatot a jelenlévő szervezővel, és tájékoztatták a veszélyhelyzet idején tartott zenés, táncos rendezvényekre vonatkozó -a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló szabályokról. Megállapították, hogy a szervező jogsértést követett el, mert nem gondoskodott arról, hogy a vendégek koronavírus elleni védettségét belépés előtt ellenőrizzék.
A hatóság intézkedésére a rendezvény befejeződött, a rendőrök 40 vendéggel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, mert nem rendelkeztek védettségi igazolvánnyal, illetve a helyszínen nem tudták igazolni a koronavírus elleni védettségüket. A rendezvény szervezőjével szemben a helyszínen feltárt és jegyzőkönyvben rögzített jogsértések miatt 800 ezer forint összegű közigazgatási bírságot szabtak ki.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező