Az Economx írta meg először, hogy április 1-től új várólista-protokollt vezetnek be a csípő-és térdprotézis műtéteknél.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) lapunkkal azt közölte,az új protokollal az a céljuk, hogy a pandémia előtti vagyis a 2019-es évi kedvező várakozási időket elérjék. Akkor az összes várólistán 28 ezer beteg volt, idén március elején pedig 32 300 beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra 60 napon túl a hazai államilag finanszírozott ellátórendszerben.
Hegedűs Zsolt ortopéd főorvos, csípő- és térd specialista, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának korábbi elnöke szerint a csípő- és térdprotézis műtétek új várólista-protokolljának annyi az előnye, hogy leírták a szabályokat, ám azzal kiszorítanak betegcsoportokat, írja a Népszava.
Kapcsolódó
A főorvos diszkriminatívnak tartja a túlsúlyos, kövér emberek ellátásával kapcsolatos részt. Ugyanis az április elsejétől hatályos eljárásrend szerint a 35-40 feletti testtömeg indexszel (BMI) élő embereket már nem lehet megoperálni míg le nem fogynak.
2023-ban Angliában is megjelent e tárgyban egy szakmai irányelv, abban több százezer beteg dokumentációjának tanulságai alapján arra jutottak, hogy a testtömegindexet nem szabad beletenni a várólistára való felhelyezés ellenjavallatai közé.
Természetesen ez nem jelenti azt – mondta Hegedűs Zsolt, aki az Egyesült Királyságban is praktizál -, hogy ha belép egy extrém túlsúllyal élő ember, ne kellene mérlegelni az ő esetében, hogy a műtét előnyei felülmúlják-e az azzal járó kockázatokat. Ha számára inkább a műtét elmaradása jelentene nagyobb rizikót, akkor lehet akár 42-es is a testtömege, akkor is megoperálja.
Hegedűs Zsolt hozzátette: nem lenne meglepődve, ha a magánegészségügyi intézmények hamarosan olyan hirdetéseket adnának fel, miszerint ők vállalják a kövér emberek csípőprotézis beültetését is.
Kunetz Zsombor oxiológus szakorvos a Facebook posztjában azt írta: hogy az abszolút kontraindikációk között is vannak nagyon furcsa kitételek, így például, hogy nem kerülhet fel a várólistára egy súlyos autista baleseti sérült, azaz az életének a további részében nagy valószínűséggel, ágyhoz kötött lesz.
Hegedűs Zsolt úgy vélte: a most megjelent protokolltól nem lesz átláthatóbb és gyorsabban rövidülő a kórházi várólista. Egy másik ortopéd-sebész pedig az mondta: az új protokoll alapvetően arról szól, hogy miként lehet az orvosokat még jobban ellenőrizni, illetve egy hosszú várakozás miatti panasz esetén számonkérni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye