A szakorvost keresők közel fele szembesült azzal, hogy nem sikerült megfelelő időn belül időpontot kapnia, derül ki a Népszava kérésére készült reprezentatív Publicus kutatásból.
A felmérés szerint magyarok döntő többségének (69 százalék) van friss élménye az állami egészségügyi szolgáltatások elérhetőségéről. Ők az elmúlt egy esztendőben is próbáltak diagnosztikához, illetve orvosi vizsgálathoz jutni. Ám bő kétötödüknek (43 százalék) ez nem sikerült a megfelelő időn belül – írja a lap.
A kormánypártok hívei jóval kisebb arányban (27 százalék), míg az ellenzék támogatói valamivel gyakrabban (49 százalék) számoltak be efféle kudarcukról. A politikailag el nem kötelezettek tapasztalatai inkább az utóbbiakéra hajaztak: 46 százalékuk nem jutott el a megfelelő időn belül szakorvoshoz.
A felmérésben arra is rákérdeztek, a lakosság mekkora részének okozhatnak közvetlen problémát az így eltűnő ellátások. E szerint a megkérdezettek közel negyede (22 százalék) tapasztalta az elmúlt egy évben, hogy megszűnt valamely állami egészségügyi szolgáltatás, amire neki személy szerint szüksége lett volna.
Az állami egészségügyben mind általánosabbá váló sorban állás mögött leggyakrabban a kapacitások korlátozása, vagy hiánya a végső ok. Ez látszik azon esetek nagy részében is, amikor egy-egy szakrendelés vagy kórházi osztály átmenetileg vagy bizonytalan időre leáll.
A szolgáltatások felfüggesztése mögött nem csupán az orvosok, hanem egyre nagyobb arányban az ápolók hiánya áll. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökének adatai szerint nagyjából 14 ezer ápoló hiányzik a felnőtteket ellátó rendszerből, erről a Magyar Kórházszövetség idei őszi konferenciáján beszélt, amiről itt írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Királycsináló lehet a Mi Hazánk – ha ezek a feltételek teljesülnek
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Riasztó számok: már Bosznia is megelőzte Magyarországot a cégfelvásárlásokban
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület