A gazdasági tárca vezetője emlékeztetett: "a pénzromlás idei visszaesésének mértéke minden várakozást felülmúl". Ennek mindenki örül, s ez jó a gazdaságnak, de csökkenti a költségvetés bevételeit - közölte Varga Mihály.
Varga Mihály szerint a hétfőn bejelentett lépések a jövő évi államháztartási egyenleget is javítják. Kivételt képez az önkormányzati adósság átvállalásának díja, ami az idei költségvetésben jelentkezik bevételként - mondta, hozzátéve, hogy, ha Magyarország érzékelhetően csökkenteni tudja idei és jövő évi hiányát, akkor elkerülheti Málta sorsát, amely ellen új túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság, fél évvel azt követően, hogy egy korábbi eljárás megszüntetéséről döntöttek volna.
Kapcsolódó
A nemzetgazdasági miniszter az interjúban arról is beszélt, hogy októberben vagy novemberben lehet eldönteni, fel lehet-e oldani a májusban bejelentett, 69 milliárd forintos költségvetési zárolásokat, hiszen "akkor látszik majd, hogy milyenek az államháztartási folyamatok". Mint mondta, "nagyon hektikus világban élünk, hónapról hónapra változnak a hozamok, kamatszintek, a világgazdaság pillanatnyi helyzete".
Varga Mihály elmondta: bízik abban, hogy ha a várakozásaiknak megfelelően alakulnak a folyamatok, akkor a zárolásokra nem kerül sor.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet