Magyarországon 2013 első öt hónapjában 22 ezer személyautót értékesítettek, 3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi, hasonló időszakhoz képest. Az angol Jato Dynamics most közzétett elemzése szerint Európában 6,8 százalékos átlagos visszaesést tapasztaltak, 30 országból 6-ban mértek növekedést, 22-ben pedig a magyarországinál nagyobb csökkenést észleltek.
A kontinensen ez évben az autómárkák rangsorát a VW konszern nyitja. A LeasePlan Hungária adatai alapján hazánkban a legnépszerűbb cégautó modellek többek között: a Ford Focus, a Renault Megane, a Ford Mondeo, a VW Passat és az Opel Astra.
A korábbiakhoz hasonlóan Európa tizenkét országában is bizakodók a nagy flottával rendelkező cégek. A Corporate Vehicle Observatory Barométere 3600 európai döntéshozói vélemény alapján a flották növekedését prognosztizálja az elkövetkező három évben. A 100-nál több főt foglalkoztató vállalatok vezetőinek 21 százaléka is ezen a véleményen volt és mindössze 11 százalékuk számít visszaesésre.
Pozitív várakozásokra ad okot az is, hogy idén az Európában megkérdezett flottatulajdonosok a tavalyihoz képest is nagyobb arányban (43 százalék) emelték ki, hogy a cégautó nem csak munkaeszköz vállalatuknál, hanem jelentős szerepe van az értékes munkaerő motiválásában és megtartásában is.
Az európai vállalatvezetők többségéhez hasonlóan Pesti Tímea (képünkön), a LeasePlan Hungária kereskedelmi igazgatója is optimista a flották növekedésével kapcsolatban."Hazánkban a tavalyi évben bevezetett törvénymódosítások egyre több vállalat figyelmét irányították a gépjárműflotta-kezelés kiszervezésében rejlő adminisztrációs és költségcsökkentési előnyökre, és pozitív hatással voltak a flottaautók értékesítésére. Várakozásunk szerint a kedvező adószabályok miatt idén is többen választhatják a tartósbérlet konstrukciót a céges gépjárműflották beszerzésekor" - mondta el a szakember a magyarországi gépjármű értékesítéssel kapcsolatban, ahol változatlanul több mint 70 százaléka a vállalatok által vásárolt gépjárművek részesedése.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok