A kormány csak szeptemberben és októberben mintegy 600 milliárd forintot költött el a Gazdaságvédelmi Alapból a Népszava számításai szerint. Ebből a keretből csak morzsák juthattak a támogatni kívánt kkv-knak. Az építőiparba csak az elmúlt két hónapban több mint százmilliárd forintot pumpáltak, miközben a klasszikus céges támogatásokra alig 42 milliárd forintot költöttek.
A bértámogatási program szeptemberre véget ért, viszont 35 milliárdot fordítottak az egészségipar fejlesztésére, 5,4 milliárdot költöttek a Pest megyei cégek beruházásainak támogatására. A turizmusba a különböző kifizetésekből 46 milliárd forint ment csak a vizsgált két hónapban.
Kapcsolódó
A legtöbbet a bürokrácia működtetésére, illetve az állami cégek feltőkésítésére költötték. Ezekre a célokra a két őszi hónapban 225 milliárd forintot szavazott meg a kabinet, vagyis a Gazdaságvédelmi Alapból minden harmadik forint erre a területre ment el. A gazdaságvédelmi kiadások között számolták el a külképviseletek pluszkiadásait, a büntetés-végrehajtás informatikai fejlesztéseit, a honvédség 36 milliárd forintos fegyverbeszerzéseit és az elektronikus útdíjrendszer működtetésére költött milliárdokat is.
A kormány a koronavírus-járvány első hulláma idején hozta létre a Gazdaságvédelmi Alapot, eredetileg 940 milliárd forintos keretösszeggel. Október végéig 1657 milliárd forint elköltéséről döntöttek, azaz mintegy 717 milliárd forinttal lépték át a keretet. A terven felüli többletkiadás fedezete a megugró államháztartási hiány, illetve államadósság.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket