Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározat szövege szerint összesen 4,2 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek az Országvédelmi Alap forrásaiból.
A melléklet szerint a legnagyobb összeget, 2,9 milliárd forintot a NAV kapja, a forrást beruházásokra költhetik el.
Plusz pénzhez jut az előirányzatból emellett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is, a szervezet szintén beruházásokat valósíthat meg 300 millió forintból. Ugyanekkora összeget kap a Határtalanul! program, a Makovecz Emlékközpont pedig 100 milliós többlet forráshoz jut a kormányhatározatnak köszönhetően.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére