Huszonhárom szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi iskolából eddig összesen 663 pedagógus írt alá egy nyilatkozatot amelyben azt írják, elítélik „a hatalom megfélemlítési módszereit, amivel az oktatásügy jobbá tételéért harcoló kollégáinkat büntetik, megalázó módon fenyegetik, méltatlanul elbocsátják” - írja a 24.hu a hvg.hu-ra hivatkozva.
Kijelentjük, hogy itt helyben, Szegeden és környékén nem tűrjük, hogy bárkit meghurcoljanak, ha a jelenlegi oktatáspolitikával szemben jogosan és határozottan fellép. Amennyiben ez megtörténne, a nyilvánosság minden rendelkezésünkre álló erejével fogjuk megvédeni kollégáinkat, legyen az óvodai, iskolai, gimnáziumi vagy a szakképzésben dolgozó munkatársunk!
Az egyik nyilatkozatot kezdeményező tanár, Milodánovics-Hegyi Adrienn elmondta, mindez azt jelenti, hogy a pedagógusok sztrájkba kezdenek és közösen demonstrációkkal hívják fel a figyelmet, ha valakit szankcionálnak az oktatásügyi kiállása miatt. Csütörtök délutánra pedig élő láncot hirdettek meg a szegedi Dugonics térre.
Felmondás lehet a válasz
A részt vevők a tervek szerint azt tervezik, hogy akkor is beszüntetik a munkát, ha nem rúgnak ki senkit, október 27-én csatlakoznak a meghirdetett országos sztrájkhoz. Szerdán jelezte a Tanárok a Tanárokért szövetség, hogy legalább 250 pedagógus kész azonnal felmondani, ha újabb retorzió ér tanárokat vagy iskolákat.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás