Az MTA közvetítésével múlt héten vitázott ugyan Palkovics László oktatási államtitkár és Enyedi Zsolt, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese, mégsem közeledtek az álláspontok, ezen a héten azonban ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a felek - igaz, Enyedi Zsolt úgy látta, ahogy az eddigiek, ez sem nevezhető tárgyalásnak - írta a portál.
Ahol a feleknek mandátumuk van arra, hogy új megoldást találjanak, ilyen még nem volt és nem is látom, hogy lenne ilyen a jövőben. Természetesen nagyon reménykedünk abban, hogy ez egy hasznos találkozó lesz, azonban ez sem nevezhető tárgyalásnak, hiszen ez egy technikai jellegű egyeztetés, információcsere lesz, tehát én el tudom képzelni, hogy hasznos találkozó lesz, de ez nem tárgyalás - mondta Enyed, aki szerint az egyetem is olyan megoldásban érdekelt, amely összhangban van a kormány szándékával.
Az április elején - sürgős eljárással - elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás értelmében az unión kívüli székhelyű egyetemek csak kormányközi egyezmény birtokában működhetnek Magyarországon, és csak azok, amelyeknek anyaországukban is van kampuszuk, mindezt pedig többen a Soros György üzletember által alapított Közép-európai Egyetem ellehetetlenítéseként értelmezték.
A CEU mellett az utóbbi hetekben többen is kiálltak, például Lovász László, az MTA elnöke, 15 Nobel-díjas professzor, több száz amerikai és európai tudós, több hazai és külföldi egyetemi szervezet, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett a felsőoktatási módosítás miatt Magyarországgal szemben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Egy felfedezésre váró európai csoda: ilyen a helyi Kalifornia

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
