A két település közti út szombat délután 14 órától járható. A Sajó magas vízállása miatt korábban lezárt sajógalgóci bekötőutat is megnyitották már a közlekedők előtt.
A Hernád áradása miatt továbbra is le van zárva a Kiskinizs és Hernádkércs közötti összekötőút, Kiskinizst a folyó elzárta a külvilágtól. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a két település közti útnak már csak mintegy kétszáz méteres szakasza van víz alatt, azon senki se próbáljon meg autóval áthajtani, mert balesetveszélyes.
Kapcsolódó
A térségben Hernádszentandrás Pere felől továbbra sem megközelíthető. Emellett érvényben van a Novajidrány és a Vizsoly közötti útzár is, itt Encs vagy Gönc felé kerülhetnek az autósok.
Szombat kora reggel óta Sajólád és Bőcs között is lezárták az összekötő utat, illetve Halmaj és Abaújszántó közt sem közlekedhetnek az autósok. Utóbbi települések Szikszón, Ongán és Megyaszón keresztül érhetők el.
A Sajó áradása miatt továbbra is le van zárva a Putnokról Sajóvelezdre vezető út egy szakasza, valamint nem járható a 26-os főútról a Sajókazára vezető összekötő út sem, ott Múcsony felé kell kerülniük a közlekedőknek. Ugyancsak le van zárva a Muhi és Köröm közötti út, és az áradás miatt a komp sem közlekedik a két település közt - mondta Pécsi Norbert Sándor.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Bolondos április vár ránk hétvégén
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet