A közlemény szerint a nemzeti kincsnek számító erdők jelentősége az elmúlt évtizedekben megnőtt, hiszen a kiemelkedő földhasznosítási forma az egészséges emberi környezet alapvető része. Olyan mikro-klimatikus tényező, amely a biodiverzitás megőrzésének fontos eleme, ugyanakkor megújuló erőforrásként gazdasági hasznosítása rendkívül jelentős.
Mindezek mellett az erdőségek egészségügyi-szociális, kulturális, turisztikai, valamint oktatási, kutatási célokat szolgáló szerepe is egyre nő. Az új erdészeti stratégia a védelmi, gazdasági és közjóléti funkció hármasának kiegyensúlyozott érvényesülését biztosítja - áll a közleményben.
A stratégia alapját a nemzeti erdőprogram (NEP) adta, amely középtávú programként 2006-2015 közötti időszakra határozta meg az erdőt érintő szakmapolitikákat. Ennek lejártát követően a NES kialakítása során a minisztérium figyelembe vette az azóta kialakult nemzetközi trendeket, valamint az új szakmai kihívásokat.
A klímaváltozás kezelése és az arra való felkészülés - mint az egyik legaktuálisabb kihívás - kapcsán megfogalmazott iránymutatások célja megvédeni és lehetőségek szerint növelni az ország fával borított területeit.
A NEP alapjain a NES tíz fejlesztési célt határozott meg. Ezek kidolgozásába bevonták a részterületért felelős és irányadó szervezetek, képviseletek, a kormányzati felelős részlegek és a külsős stratégiai partnerek szakértőit is. Az elkészült anyag széleskörű társadalmi és szakmai összefogás eredménye, amit jól mutat nagymértékű támogatottsága is.
A NES további célja a gazdálkodás és az erdei ökoszisztémák folyamatainak összehangolása, illetve az erdei ökoszisztéma-szolgáltatások megvalósítása - áll az agrártárca közleményében.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!