2013 márciusában lépett hatályba a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeiről szóló uniós rendelet, amelyet automatikusan valamennyi tagországban alkalmazni kell. A jogszabály nemzeti hatáskörbe utalja azt, hogy milyen bírság vár az előírásokat megsértő cégekre, illetve emberekre.
Az erdőtörvénybe májusban kerültek be az új jogszabálysértések, így például az illegálisan kitermelt fa vagy az ilyen fából származó fatermékek piaci forgalomba hozatala, illetve a felhasználási és forgalomba hozatali szabályok megsértése.
A jogszabálysértésekre kiszabható bírságok tételeit kormányrendelet tartalmazza, az erdőtörvényben meghatározott egységes járulékalap szorzószámának meghatározásával. A szöveg szerint a bírság a piaci forgalomba hozatal esetén 50 ezertől 15 millióig, a felhasználási és forgalomba hozatali szabályok megsértése esetén pedig 500 ezertől 15 millió forintig terjedhet.
A szabálytalanul eljárókat a bírság mellett más szankciókkal is sújtják, így például kötelezően lefoglalják az érintett fát és faterméket, illetve azonnal felfüggesztik a jogsértő cég kereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedélyét.
Az uniós rendelet preambuluma megállapítja, hogy az illegális fakitermelés nagy nemzetközi jelentőséggel bíró, általános probléma. Jelentős fenyegetést jelent az erdőkre, hozzájárul az erdők irtásához, veszélyezteti a biológiai sokféleséget, és gátolja a fenntartható erdőgazdálkodást és erdőfejlesztést. Ezért a piaci szereplőknek kellő gondossággal kell eljárniuk, amikor fát vagy fatermékeket hoznak forgalomba.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok