Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy nem kell elbontani az épületet. A tűz ugyanis alapvetően felfelé terjedt, és a vastag belső vakolat is megvédte a tömör, korábban kézzel előállított, nehéz téglákból épült falakat. Jelenleg azoknak a belső, megmaradt szerkezeteknek az elbontásával foglalkoznak - alpinisták közreműködésével -, amelyek a falsíkhoz vannak rögzítve.
Példaként a megrongálódott vaslépcsőket említette, amelyek oldal irányú terhelést jelentenek. A statikus elmondta azt is, hogy a legsürgősebb feladat az épület statikai megerősítése. Ennek érdekében napokon belül hálós acélszerkezetet, acélgerendákat építenek be a hatszintes épület negyedik szintjének magasságában, hogy megtámasszák a 26 méteres falakat. Az acélgerendákat már a helyszínre szállították.
Kapcsolódó
Kiss András, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője arról szólt, hogy a tűzeset napján a legmagasabb, ötös kiemelt fokozatú riasztást rendeltek el, 15 tűzoltójármű és 67 tűzoltó vett részt az oltásban.
32 éves pályafutása során nem emlékezik ekkora tűzesetre Békésben.
Hégely Sándor, a malom tulajdonosainak képviseletében elmondta, hogy telephely-biztosítása volt az ingatlannak, ami azt jelenti, hogy a kár nagyságának csak törtrészére számíthatnak a biztosítótól. Az ingatlan teljes felújításán gondolkodnak, ám az épületnek új funkciót, közösségi, kulturális szerepet szánnak. Az ezzel kapcsolatos előkészületeket már több mint fél éve megkezdték. A megújuló épületben malomipari, húsipari múzeumot és más kulturális intézményt helyeznének el.
Szarvas Péter polgármester (független) arról szólt, hogy egyszerre folyik a hivatalos tűzvizsgálati eljárás, valamin a járási hivatal kezdeményezése alapján a statikai vizsgálat. A kiégett malom környezetét időlegesen lezárták, ebben gyorsan és hatékonyan közreműködtek a tulajdonosok.
A közgyűlésen telefonon jelentkezett be Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki megígérte, hogy a kormány nem hagyja cserben a veszteséget szenvedett békéscsabai közösséget.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket