Szerződést bontott az elektronikus jegyrendszert szállító céggel a BKK, ezzel gyakorlatilag beláthatatlan távolságba került a több milliárd forintos projekt befejezése - értesült több forrásból is az Azonnali.
Már a főváros városfejlesztési bizottságának egy novemberi ülésén is kiderült, súlyos problémák vannak a BKK és a német Scheidt&Bachmann nevű cég közt. Akkor a BKK vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán arról beszélt: a projekt elhúzódó újratervezése miatt a Scheidt&Bachmann szerződésszegő állapotba került, bizonyos bankgaranciákat nem újított meg olyan ütemben, ahogy azt kellett volna, és az erre való felszólító levelek ellenére sem teljesítette a kötelezettségét, aminek október vége lett volna a határideje, ezért megkezdődtek a szerződés felbontásával kapcsolatos előkészítő egyeztetések.
Már a szerződésbontás előtt sem volt világos, hogy mikor használhatnák a budapestiek teljes körűen az elektronikus jegyrendszert, Dabóczi november elején is csak annyit tudott mondani: 2019 őszétől lehetne olyan funkciója a rendszernek, ami sokkal tágabb utazóközönségnek is elérhető lenne.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket