A Republikon Intézet reprezentatív, ezerfős közvélemény-kutatásában arra kereste a választ, hogy a magyar népesség hány százaléka tervezi a külföldre költözést, illetve hányan tudnak olyan családtagról, aki azt fontolgatja, hogy elhagyja az országot.
A megkérdezettek 18 százaléka úgy válaszolt: ő vagy valamelyik családtagja tervezi, hogy a közeljövőben külföldön vállal munkát - írta a portál.
Az okok egyértelműek: 14 százalék a jobb megélhetés reményében gondolkodik a külföldi munkavállaláson, és csak 3 százalék választaná ezt a közélet állapota miatt, míg 1 százalék egyéb okot említett.
A korcsoportonkénti bontásban még rosszabb a helyzet, ugyanis a 18-24 éves korosztály 40 százaléka mondta azt, hogy ő vagy valamely családtagja külföldre akar költözni - ezen belül 34 százalék a jobb megélhetésért, 5 százalékuk pedig a közélet állapota miatt.
A kissé idősebb korosztályban már jóval magasabb a maradni szándékozók aránya: a 25 és 34 év közöttiek 76 százaléka nem akar külföldre költözni.
Kép forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége