Az aszályos időszak miatt az állattartók magasabb takarmányárakkal szembesültek, miközben működési költségeiket az energiaárak emelkedése is megdobta. Az áremelésre a biztonságos hazai ellátás érdekében is szükség van. A jelenlegi gazdasági környezetben felmerül a kérdés a termelőkben, hogy megéri-e új állományokat beállítani a termelésbe, illetve, hogy a jelenlegi költségszinten meddig képesek a termelést finanszírozni – idézi az MTI a közleményt.
Továbbra sincs tojáshiány, viszont az ellátás határához közelít a hazai szektor. Európa más országaiban is hasonló problémákkal küzdenek a gazdák. Az euró/forint árfolyam miatt pedig nem várható az olcsó import megjelenése a magyar tojáspiacon – idézik a közleményben a Tojásszövetség elnökét, Sütő Zoltán.
Jön a 100 forintos tojás?
Míg 2018. januárjában egy darab M-es tojás csomagolóhelyi ára nettó 31,92 forint volt, 2022. júniusára ez mindössze 9 forinttal, mintegy 41 forintra emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint viszont a 10 darabos M-tojás ára már átlagosan 641 forint, vagyis egy tojás már 64 forintba kerül az infláció miatt. A jelenlegi áremelkedés mellett akár féléven belül 1000 forint, vagyis darabonként 100 forint lehet a kiskereskedelmi ár.
Az elmúlt öt évben a tojás fogyasztói átlagára emelkedett a legkisebb ütemben a többi alapvető élelmiszerrel összehasonlítva. A tízdarabos tojás fogyasztói ára 2022 júliusában 17,8 százalékkal haladta meg a 2018 januári szintet. Ugyanebben az időszakban a tej 51,9 százalékkal, a kenyér 144,8 százalékkal, a vaj 64,7 százalékkal drágult - tették hozzá.
A tojástermelő gazdálkodók remélik, hogy az áremelkedést nemcsak a fogyasztók, hanem a kereskedelmi szereplők, üzletláncok is elfogadják, és fontosnak tartják, hogy jó minőségű, hazai termelésből származó tojással tudják ellátni a hazai fogyasztókat - írta a Tojásszövetség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Egyre többen dolgoznak a debreceni szellemgyárban, a harmadik vezérigazgatót nevezik ki

Így lökik ki a kocsiból a tulajt a próbakör alatt - rémisztő, ami Magyarországon megy

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nagy Márton újabb ludast talált, itt lehet a következő árstop
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát
