Idén a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása előirányzaton belül a közutak fenntartásához kapcsolódó támogatás 16,2 milliárd forint - közölte a lappal a Belügyminisztérium.
Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések között 2015 óta szerepel a belterületi utak, járdák, hidak felújítása. A költségvetési törvényben biztosított forrás mellett a tárca minden évben törekszik további költségvetési források átcsoportosítására e célra: 2015-ben közel 1,3 milliárd, 2016-ban közel 3,7 milliárd, 2017-ben pedig több mint 2,8 milliárd forint összegű támogatást hagytak jóvá.
Kapcsolódó
Amennyiben a források lehetővé teszik, az idén még születhet további döntés a korábbi évekhez hasonlóan - hangsúlyozta a tárca.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre