Csak az elmúlt kilenc hónap alatt - 2019. január 1. és 2019. szeptember 27. között - mintegy 75 ezer úgynevezett piros lámpás adózót szűrt ki az adóhivatal, vagyis 75 ezren próbáltak meg jogosulatlanul igénybe venni valamilyen társadalombiztosítási szolgáltatást. Az adóhivatali vizsgálat során kiderült, hogy az érintettek összességében 6,6 milliárd forint egészségügyi szolgáltatási járulékot nem fizettek meg.
A társadalombiztosítási törvény-tervezet egyik célja az, hogy a potyautasokat, akik jogosulatlanul veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, és ezzel - a költségvetés mellett - a közterheket tisztességesen megfizető adófizetőket is károsítják, automatikusan kiszűrje a rendszer - írta közleményében a PM.
Kapcsolódó
A tárca szerint aki eddig jogosult volt egészségügyi ellátásra, az ezután is jogosult marad, így senki nem szorul ki az ellátásból. A biztosítottakat (például munkaviszonyban állók, egyéni és társas vállalkozók, közszolgálatban dolgozók) ez a változás nem érinti, ők a biztosítási jogviszonyuk fennállta okán jogosultak egészségügyi ellátásra. Azokat sem érinti, akik után a központi költségvetés fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékot (például gyeden, gyesen lévő szülő, diák, hallgató, nyugdíjas, szociálisan rászorult személy).
A változások a sürgősségi ellátást sem érintik. A mentés igénybevételéhez való jog Magyarország területén - állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására való tekintet nélkül - mindenkit megillet.
A változás abban áll, hogy aki jelenleg is csak az egészségügyi szolgáltatási járulék ellenében lenne jogosult az egészségügyi ellátásra, az ne kerülhesse ki a fizetési kötelezettségét. Önhibáján kívül senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, tekintettel arra, hogy a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) jelzését követően a NAV jelenleg is megkeresi az érintett magánszemélyt, és ezzel együtt alaposan megvizsgálja azt, hogy fennáll-e az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség - hívta fel a figyelmet a PM.
A minisztérium szerint a külföldön dolgozók esetében sem hoz változást az új törvény, hiszen főszabály szerint továbbra is mindenki ott jogosult ellátásra, ahol az adót, illetve a járulékot megfizeti.
A társadalombiztosítási törvényjavaslatot jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés. A tervezet 2020. július 1-én léphet hatályba, vagyis egyrészt kellő időt hagy a felkészülésre, másrészt könnyebbséget is jelent, hiszen a taj-szám csak abban az esetben válik automatikusan érvénytelenné a módosítás alapján, ha valaki július 1-től számítottan halmoz fel három havi egészségügyi szolgáltatási járulék tartozást - áll a PM közleményében.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter