Az MSZP–LMP–Párbeszéd közleményére reagálva sükebóka állításnak minősítette a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát. Ezzel szemben visszavásárolták a vízműveket, a 2010 előtt előtt kötött metrószerződések módosításával több tíz milliárd forintot szereztek vissza Budapestnek.
A fővárost is érintő kórház-központosítások a törvény erejénél fogva történtek (magyarul: a kormány államosította az önkormányzati vagyont - a szerk.), ezen az alapon valamennyi MSZP-vezette és liberális önkormányzat is „kiárusított” az országban. A Városliget – amely abban az időben részben Zugló tulajdonát is képezte – szintén törvény alapján került az állam kezelésébe, és a város tulajdonában maradt.
Kapcsolódó
Tarlós István szerint a baloldal 2010-ben Budapesten 250 milliárdos adósságállományt, elöregedett járműparkkal rendelkező BKV-t, „már 25-30 éve érintetlen, romhalmaz” 3-as metrót és a félkész, akkor minden forrást felemésztő 4-es metrót hagyott hátra.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt