A dugódíj bevezetésének reális időpontja 2016 vége - erről Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak adott, kedden megjelent interjújában beszélt.
A politikus emlékeztetett: a Demszky-kabinet a 4-es metróhoz kapott uniós támogatás fejében vállalta a behajtási díj bevezetését. Ez része a támogatási szerződésnek és ha nem akarjuk visszafizetni a beruházásra kapott 180 milliárdot, akkor be kell vezetni a dugódíjat - mondta.
Kitért arra is, hogy jelen pillanatban egy parlamenti döntés tiltja a dugódíj bevezetését. Hozzátette: a kormány tisztában van azzal, hogy ez mit jelent, így ebben változás várható.
A BKV és a BKK jelenleg is dolgozik a zónahatárok kijelölésén, hiszen ez az egyik legfontosabb kérdés. Emellett a technikai feltételeket is meg kell teremteni - mondta.
Az útdíjjal kapcsolatban a főpolgármester azt mondta: azzal kapcsolatban neki is vannak fenntartásai, hogy a közszolgáltatást ellátó járművek, például a kék buszok fizessenek a város útjainak használatáért. Egyelőre tárgyalnak erről a kormánnyal - közölte Tarlós István a Népszabadságnak.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező