Elszabadultak idén az üzemanyagárak. Novemberben a 95-ös benzin átlagára 498 forint, a gázolajé 504 forint volt a hivatalos adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 358 és 369 forinttal. Egy 8 literes átlagfogyasztású autóval 100 kilométer megtétele 37-39 százalékkal drágult tavalyhoz képest.
Az árrobbanás miatt november közepén hatósági árplafon lépett életbe, ennek értelmében a sima 95-ös benzinért és gázolajért literenként maximum 480 forintot számlázhattak a kutak. A K&H biztos jövő index választ ad arra, hogy a megkérdezett, autóval rendelkező háztartások mit szóltak az árplafon bevezetéséhez - írja közleményében a K&H.
A megkérdezettek 45 százaléka azt mondta, sokat autózik, ezért komoly megtakarítást jelent a korlátozás bevezetése. A keleti országrészben 53 százalék nyilatkozott így, a Budapestet is magában foglaló központi régióban viszont csak 34 százalékuk volt ezen a véleményen.
A válaszadók 31 százaléka azt mondta, hogy bár keveset autóznak, de a kisebb összegű megtakarítás is lényeges számukra.
11 százalék olyan keveset vezet, hogy nem érzékeli a különbséget.
7 százalék állította azt, hogy sokat autózik, és ez a pár ezer forint megtakarítás nem számít.
6 százalék nem tudta értékelni az árplafon hatását.
Az autósok memóriáját is “tesztelte” a kutatás: vissza kellett emlékezniük arra, hogy tavaly ősszel mennyiért vásárolták az üzemanyagot. Akiknek benzines autójuk volt, átlagosan 384 forintos árat mondtak, a dízelmotoros autók tulajdonosai pedig 396 forintra emlékeztek. Bár kicsit magasabb árat említettek a hivatalos KSH-statisztikánál, valamint a töltőállomások árait naprakészen figyelő holtankoljak.hu adataiban szereplőnél, de pontos becslésnek mondható - állapították meg a kutatást megrendelők.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni