Tandori Dezső nyolcvanéves korában szerdán hunyt el.
A minisztérium közleményében felidézi, hogy Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait a fővárosban végezte, majd magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett.
Kapcsolódó
Versei az 1960-as évektől jelentek meg, Töredék Hamletnek című első kötetét 1968-ban adták ki. Az 1970-es évektől sokféle műfajban publikált: a legváltozatosabb szépirodalmi műfajok mellett írt gyermekverseket, krimiket, filozofikus esszéket, esszéregényeket. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái, majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. Jelentős volt műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított.
Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1978-ban József Attila-díjat, 1996-ban a Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott, 1998-ban Kossuth-díjjal ismerték el életművét. 2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, 2014 óta a nemzet művésze volt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni