A Fidesz és a KDNP összesen 11 kifogást adott be, amivel mind a 10 egyéni választókerület és a polgármester-választás eredményét is megtámadták. A kormánypártok általánosságban arra hivatkoztak, hogy a szavazatok számlálásánál a különböző színű és fajtájú szavazólapok és borítékok szétválogatása és minősítése miatt - olvasható a portálon
"Általános volt a káosz"
A fideszes delegáltak ugyanis arról számoltak be, hogy nagy volt a kapkodás a szavazólapok jelöltenkénti szétválogatása közben, és szerintük senki sem ellenőrizte, hogy nem került-e érvényes szavazólap más jelölt szavazólapjai közé. Három kormánypárti delegált arra gyanakodott, hogy a körzeteikben a fideszes jelöltre leadott szavazólapok keveredhettek V. Naszály szavazatai közé, ezért a megállapított eredmény téves lehet.
De mivel a Főválasztási Választási Bizottság szerint a fideszes panaszok alapján az egyéni körzetek esetében merülhet fel a jogsértés, ezért csak a polgármester-választás esetében fogadták el a panaszt.
A bizottság így nem látta indokoltnak a szavazatok újraszámlálását, és helybenhagyta az eredményt.V. Naszályi Márta arra számít, hogy ha a fideszesek nem mennek bíróságra, hétfőn megkezdheti a polgármesteri munkáját.
Ugyanakkor a Fővárosi Választási Bizottság előtt még számos olyan fellebbezés van, amiről csak hétfőn tud dönteni a testület. A döntéseket aztán szintén megtámadhatják a bíróságon, ami még három nappal eltolhatja az átadást.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe