Az öt nagy országos szakszervezeti tömörülésből három határozottan kiáll amellett, hogy a demonstrációkon túl akár sztrájkokkal is nyomatékot kell adni a dolgozók követeléseinek, a Liga Szakszervezetek hajlandó erről tárgyalni, míg a Munkástanácsok vezetői továbbra is távol maradnak a sztrájkelőkészítő bizottság üléseitől.
Megalakult az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság és várhatóan egy héten belül rögzítik sztrájkköveteléseiket, amelyek alapja az országos sztrájkelőkészítő bizottság által megfogalmazott és a miniszterelnöknek már megküldött négypontos elváráslista lesz - írta a napilap.
Kapcsolódó
Hétfőn a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) együtt választ kapott az érdekvédők négypontos követeléslistáját tartalmazó, Orbán Viktornak címzett levélre, amelyet bő egy hete adott át az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációs Bizottság. Erre viszont nem a miniszterelnök, hanem már Varga Mihály pénzügyminiszter reagált, a versenyszféra legnagyobb szakszervezetét vezető Kordás László elnök a Népszavának azt mondta, a válaszban az áll, hogy "semmiről nem hajlandó velük külön tárgyalni, javaslataikat vigyék a meglévő egyeztető fórumok elé és próbáljanak megállapodni a munkaadókkal".
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban