Az önkormányzati köztisztviselők, és a kormányzati igazgatásban dolgozó kormánytisztviselők érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) egyedül, míg a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével közösen csaknem 200 ezer munkavállaló érdekében országos sztrájkot hirdet.
A részleteket január 17-én ismertetik, köztük azt a háromszor 12 pontot, amelyet a kormány elé tárnak majd.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban