A hivatal honlapján szerdán közzétett tájékoztató alapján 17 zabkását, ezen belül 5 natúr, 12 csokoládés és csokoládé ízű zabkását ellenőriztek biztonsági és minőségi szempontok szerint.
Mikotoxin szennyezettség miatt két zabkását már a teszt legelején ki kellett zárni. A Nébih szakemberei ezeknél a termékeknél azonnal megtették a szükséges hatósági intézkedéseket. A felelős vállalkozások a hatósággal együttműködésben maradéktalanul eleget tettek az előírt teendőknek.
Kapcsolódó
A Nébih ellenőrizte a termékek allergénjeit is, emellett a szénhidrát-, a zsír-, és a fehérjetartalom, az édesítőszer-, valamint az ásványi anyag mérésére is sor került. A termékek megfeleltek az előírásoknak, valamint a csomagolásukon feltüntetett allergénekre vonatkozó állításoknak.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy bár a zab avenin nevű fehérjéje a gluténérzékenyek nagy részénél nem okoz egészségügyi problémát, fontos kiemelni, hogy az előállítás során búzával, árpával illetve rozzsal mégis könnyen szennyeződhet, amit a nem gluténmentesként jelölt termékeknél a laboratóriumi vizsgálatok is igazoltak. Három termék csomagolásán hirdették a gluténmentességet, amelyek a laboratóriumi eredmények alapján valóban mentesek voltak, így a gluténérzékeny vásárlóknak az ilyen vállaltan mentes zabkásákat kell keresniük.
Mindezek mellett a hivatal szakemberei kifogásolták az energiatartalom és a tápérték adatok szabálytalan megjelenítését, valamint az összetevők megtévesztő vagy helytelen jelölését is. Egy zabkásánál a magyar nyelvű jelölésen felültetett tápértékadatok eltértek az úgynevezett termékspecifikációban szereplő és a német nyelvű jelölésen feltüntetett értékektől - közölte a hivatal.
A részletes eredmények, terméknevekkel ide kattintva érhetőek el.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt