A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfői közleményében felidézte, hogy az ANSA hírügynökség éjjeli híre szerint Matteo Renzi olasz kormányfő a Clinton Global Initiative pódiumbeszélgetésén - amelyen rajta kívül Bill Clinton volt amerikai elnök és Soros György magyar származású amerikai üzletember is jelen volt - Oroszországgal kapcsolatban kijelentette: "ma a valódi veszélyt Európára nem Oroszország jelenti, hanem Magyarország, amely új falat épít". Az olasz miniszterelnök hozzátette: "Európa jövőjéről Oroszország nélkül gondolkodni tragikus hiba lenne".
A tárca kitért Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter szavaira is, a politikus egy hétvégi rendezvényen azt mondta: "amit Orbán Viktor Magyarországa tesz, az tűrhetetlen. Ez nem Európa. Felhívom a figyelmet arra, hogy EU-szerződés 7. cikkelye lehetővé teszi az intézkedéseket az olyan állam ellen, amely nem tartja tiszteletben az unió értékeit."
Minderre Szijjártó Péter tárcavezető úgy reagált, hogy Magyarországra idén eddig 275 389 bevándorló érkezett.
Magyarország, vállalva a komoly terheket, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátta az illegális bevándorlókat és többségüket regisztrálta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: egyértelművé vált, hogy "minél kevesebb időt töltenek egy ország vezetői mások kritizálásával, annál hatékonyabban tudnak eleget tenni az európai előírásoknak". Méltatlan, hogy az olasz miniszterelnök és a francia igazságügyi miniszter pontosan az európai uniós jogszabályok betartása miatt bírálja Magyarországot - jelentette ki a külügyminiszter.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép