A Magyar Nemzeti Bank (MNB) meghívására ma tárgyalást folytatott a jegybank, a Miniszterelnökség, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft., az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (BEVA) a DRB bankcsoport és a Buda-Cash Brókerház Zrt. működése kapcsán kialakult teendők összehangolása, illetve a betétesek és befektetők problémáinak mielőbbi megoldása érdekében.
Az egyeztetés elsődleges célja az érintett intézmények intézkedéseinek összehangolása volt, különös tekintettel a kiszolgáltatott helyzetben lévő ügyfélcsoportok - így a betétesek, kisbefektetők, önkormányzati, állami és egyéb intézmények - problémáinak lehetséges rendezésére. Az elmúlt napokban számos állami intézmény saját hatáskörében már lépéseket tett az érintett pénzügyi intézmények nehéz helyzetbe került ügyfelei helyzetének megkönnyítésére.
A résztvevők áttekintették azt is, hogy a jövőre nézve a jegybank által most feltárt visszaélésekhez hasonló esetek miképpen előzhetőek meg hatékonyabban. Ennek kapcsán az MNB kezdeményezte azt, hogy a felek a jövőben szakmai munkacsoport keretében tekintsék át felügyeleti keretrendszer - többek között az átfogó vizsgálatok ciklusaira vonatkozó előírások - szigorításának lehetőségét.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép