A Thermowatt Kft. alapítói 2007-ben vetették fel az ötletet, hogy a szennyvíz állandó hőtartalmát ki lehetne használni fűtésre és hűtésre is, azaz van a szennyvíz infrastruktúrájában egy kihasználatlan üzleti lehetőség - írja a G7. Az ötletből termék és szolgáltatás lett: a szennyvízcsatornát egy adott ponton “megcsapolják”, majd az állandóan 15-17 fokon lévő szennyvizet tisztítás után elvezetik hőcserélőkbe, és ott fűtési meleg vizet (nyáron pedig hűtésre hideg vizet) készítenek belőle.
Mivel a Thermowatt üzleti modellje szerint az üzemeltetési díjakból egy meghatározott részt a víziközmű-cégeknek juttat, azzal az ajánlattal tud előállni, hogy tulajdonképpen a semmiből juttatja pluszbevételhez a közműtársaságokat. Magyarországon öt működő referenciát tud felmutatni a cég, a legnagyobb a Honvédkórház alapfűtését és hűtését szolgálja ki, és így csökkenti az intézmény költségeit.
Itt azt az adottságot használják ki, hogy a Róbert Károly körúton megy az egyik fontos, nagy kapacitású budapesti szennyvízcsatorna. A villamossínek alatt futó csatornához a kórház oldaláról kiindulva felszíni bontás nélkül a föld alatt rácsatlakoztak. A szennyvizet megtisztítják, majd bevezetik a kórháznál kialakított hőcserélőbe, és miután a víz ott leadja (vagy nyáron felveszi) a hőt, visszaengedik a csatornába.
A szennyvíz hője az uniós besorolások szerint megújuló energiának számít (a lakosság csatorna használatát úgy veszik figyelembe, mintha egy természeti jelenség lenne), ami azért fontos, mert így minden ehhez kötött támogatásra pályázni lehet. Ez is a jellemző megoldás, Szegeden például az egyetem fejlesztését közel 100 százalékban uniós forrásból fedezték.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép