A 40 éves - orvosi végzettséggel nem rendelkező - nő rendszeresen végzett zsírbontó kezeléseket, amelyekre csak szakorvos lett volna jogosult. Ráadásul olyan kozmetikai termékeket fecskendezett bőr alá, amelyek csak külsőleg lettek volna alkalmazhatók.
A nő az interneten hirdette a szolgáltatást, majd a hirdetésre jelentkező, fogyni vágyó pácienseket egy újpesti lakásban kezelte, élettársa segítsége mellett. Az ügyfeleket a 45 éves férfi fogadta - akit az ügyészség bűnsegédként vádolt -, ő tájékoztatta a jelentkezőket a kezelésekről, és adminisztratív feladatokat is ellátott.
Két év alatt, 2015-től 2017 júniusáig a vádlott tizenhat emberen - elsősorban nőkön - végzett kezeléseket. A szolgáltatásért az ügyfelek - az alkalmak számától is függően - 10 ezer és 70 ezer forint közötti összeget fizettek.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság kuruzslás vétségében bűnösnek mondta ki a vádlottakat: a nőt 525 ezer, a férfit 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb pénzbüntetések kiszabása, a védelem felmentés érdekében fellebbezett - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok