Tervezetten a 3-as metró északi szakaszának március végi megnyitásáig lehetett az autók napközbeni parkolására használni az ingatlanrészt.
A megnövekedett építőanyag-szállítási és -rakodási forgalom miatt, az autók esetleges sérülésének elkerülése érdekében a vasúttársaság az ideiglenes parkolás céljára használt területre "behajtani tilos" táblát helyezett ki, felhívva ezzel a figyelmet az ideiglenes parkolás lehetőségének megszűnésére és kockázatára.
Kapcsolódó
A MÁV emellett közleményében kiemelte, hogy nagy figyelmet fordít az elővárosi vasúti közlekedést választó, de a vasútállomásig gépjárművel közlekedő utasok parkolási igényeinek kiszolgálására. A vasúti hálózat fejlesztésével egyidejűleg kialakított P+R parkolók mellett a vasúttársaság használaton kívüli területeinek megnyitásának lehetőségeit is vizsgálja. A gépjárművek parkolásának elősegítése érdekében a MÁV együttműködik az önkormányzatokkal, amelynek köszönhetően például a XVIII. kerületben Pestszentlőrinc és Pestszentimre állomások melletti vasúti területek nyílhatnak meg az autósok számára.
Rákospalota-Újpest állomáson júniustól részlegesen felújítják a vágányhálózatot, az ehhez szükséges előkészítő munkálatok megkezdődtek - közölte a vasúttársaság. A felújítási munkák során három vágányt átépítenek, további kettőt megerősítenek, több kitérőt felújítanak, átépítik a gyalogos átjárókat, és helyreállítják a peronok burkolatát. A munkák célja az itt áthaladó Budapest-Vác-Szob (70) és a Budapest-Vácrátót-Vác (71) vasútvonalak állomási sebességkorlátozásainak a megszüntetése, így az erre közlekedő személyszállító vonatok menetrendszerűségének javítása, valamint az utasforgalom komfortjának növelése.
A munkavégzésből kikerülő bontott anyagok elszállítása, és a terület rendezése tervezetten szeptember végére fejeződik be - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat