A rendelkezésre álló legutóbbi hosszú távú átlag vízállás-előrejelzések szerint az üdülési idény végére a Balaton átlag vízállása 80 és 105 centiméter körülire becsülhető – közölte az InfoRádió kérdésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Siklós Gabriella szavai szerint nagyon kevés az esélye annak, hogy meghaladja vagy eléri a vízmagasság a szabályozási szintet, ami azt jelenti, hogy a jelzett időszakban a tóban leereszthető vízképződés nem lesz, így nem tudnak le-, illetve felengedi se hajókat.
Kapcsolódó
A szabályozási szinthez elegendő vízhez 93 százalékkal több csapadékra lenne szükség az átlagosnál a Balatonnál ami csak több ezer évente valószínűsíthető. Így már az is nagyon örömteli lenne, ha legalább az átlag körül esne a csapadék a következő hónapokban, hiszen az eddigiekben ez nem volt így - mondta a szóvivő, aki szerint a víz minőségére ugyanakkor a Balaton és a Velencei-tó esetében sem lehet panasz.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint az év eleji csapadékhiány miatt mindkét tó vízállása már kicsit szélsőségesnek mondható, de még nem veszélyezteti a közelgő üdülési szezont.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!