A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves vállalkozóval szemben, aki úgy játszotta ki a cége bankszámláján elrendelt inkasszót, hogy üzleti partnerének az élettársa folyószámláját adta meg a cég bankszámlájaként.
Az építőipari cégnek 2021 áprilisa és májusa között összesen 4 525 000 forint adó-és járulékfizetési kötelezettsége keletkezett. Az adóhatóság erről fizetési értesítőt küldött, melyben 2021. június 22. napját jelölte meg fizetési határidőként. Mivel a cég több felhívás ellenére sem fizetett, végül az adóhatóság a bankszámlájára inkasszót bocsátott ki.
A cégvezető az adótartozást elkerülésére egy üzleti partnerét félrevezetve azt állította, hogy a cég bankszámlaszáma megváltozott, és új számlaszámként az élettársa nevén lévőt adta meg.
A partnercég ennek megfelelően a felé kibocsátott számlák ellenértékét erre a számlaszámra utalta.
Működött az elterelés
A vádlott cége 7 számlát állított ki az üzleti partner felé, melyeken valótlanul az élettársa bankszámlaszámát tüntette fel a cég saját számlaszámaként. A félrevezetés eleinte működött: a partnercég a vádlott élettársa számlájára utalta a számlák ellenértékét, a vádlott így akarta biztosítani, hogy az adóhatóság ne férjen hozzá a beérkező pénzösszegekhez.
A költségvetést ért 4 525 000 forint vagyoni hátrány végül megtérült, mivel az adóhatóság a partnercég bankszámláján helyezett el követelésfoglalást, így az adós cég részére járó díjból a tartozást levonták.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és az ügyvezetői foglalkozástól való eltiltást indítványozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ekkora nettó lehet a kezdő bér pszichológus végzettséggel
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó
Kongatja a vészharangot a MOK, a kormány terve veszélyezteti a betegek biztonságos kezelését
Végzetes látványt nyújtanak a hattyúk a Balatonnál
Miközben Európa a függetlenséget hajtja, Szijjártó a "bunkóságverseny" miatt háborog
Vége pazarlásnak? Új rendelet lépett hatályba a víziközművagyon védelmére
Akár 600 ezer forintot is lehet keresni gazdálkodási és menedzsment diplomával
Minden, amit a legnépszerűbb szakokról tudni akar: elhelyezkedés, kereset, képzési különbségek
350-450 ezer forintos kezdő fizetés járhat a jogászoknak