A honlapjukon közzétett kiírás szerint a Magyar Honvédség egyik An-26 típusú szállító repülőgépének javítására várják az ajánlatokat. A nyertesnek a szerződéskötéstől számítva 150 napon belül kell teljesítenie a javítást. Az ajánlatkérő előleg fizetését nem vállalja.
Az An-26-os javítására február 29-ig lehet jelentkezni.
Szintén a HM Beszerzési Hivatalának honlapján jelent meg öt Mi-17-es típusú helikopter ipari nagyjavításáról szóló ajánlati felhívás. A szerződés kezdő időpontjaként 2016. május végét, míg a befejezés időpontjaként 2017. november végét jelölték meg. A kiírás szerint az ajánlatkérő a rendelkezésre álló fedezet függvényében legalább 4 darab helikopter ipari nagyjavításának megrendelésére vállal kötelezettséget. Ezzel együtt gyártmányonként az adott szolgáltatás nettó értéke 30 százalékának megfelelő előleget is fizetnek. Ezért viszont a nyertes ajánlattevő köteles az igénybejelentése alapján folyósítandó előleg összegének megfelelő mértékű biztosítékot nyújtani.
A Mi-17-es helikopterek nagyjavítására március 11-ig várja az ajánlatokat a HM.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép