Svájc nem tagja az Európai Uniónak, de szoros kapcsolatokat ápol a 27 tagú tömbbel, az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat pedig Moszkva februári invázióját követően alkalmazta.
Az intézkedések között szerepel, hogy tilos 100 ezer franknál nagyobb összegű betétet elfogadni orosz állampolgároktól vagy szervezetektől, az e feletti meglévő betéteket június elejéig be kellett jelenteni a svájci gazdasági államtitkárságnak.
Ez alapján
- 123 svájci személy vagy szervezet - a megfogalmazás szerint - 7548 "üzleti kapcsolatot" ápol Oroszországgal, ennek összege 46,1 milliárd frank.
- Fehéroroszországgal 294 "kapcsolatot" tártak fel, ezek értéke 400 millió frank.
Azok a személyek, akik svájci vagy az Európai Gazdasági Térség valamely országának állampolgárai, illetve akik az említett országok valamelyikének ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedélyével rendelkeznek, mentesülnek mind az új betétekre vonatkozó tilalom, mind a bejelentési kötelezettség alól. A 100 000 frank alatti betéteket szintén nem kell jelenteni - olvasható a portálon.
A titkárság hangsúlyozta, hogy
"a bejelentett betétek szintje ezért nem vethető össze a Svájcban tartott orosz eredetű pénzeszközök teljes összegével".
A szankciók alapján Svájcban befagyasztott teljes összeg november 25-én 7,5 milliárd frank volt pénzügyi eszközökben és 15 ingatlanban. Ezek olyan vagyontárgyak, amelyek közvetlenül az ukrajnai háborúval kapcsolatos szankciók hatálya alá tartozó személyek, vállalatok és szervezetek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)