Tótkomlós belvárosában 2019. június 9-én egy engedélyezett rallyversenyt rendeztek. A rendezvény záró programja közben 18 óra 45 perc körül egy versenyautó a nézők közé hajtott - írja a police.hu. Az M1 értesülése szerint 11 sérültje van a balesetnek, 2 súlyos sérültet helikopter szállított el a helyszínről.
A balesetet követően a szervezők a következő közleményt tették közzé: vasárnap a X. Tótkomlós Racing Versenyt követő felvonuláson a 32 rajtszámú autó egy jobbos visszafordító kanyar után megcsúszott és a nézők közé futott. A beol.hu olvasói beszámolója alapján a versenyautót a nézőközönség emelte fel, hogy az alá szorult sérülteket ki tudják szabadítani.
A rendezvény rengeteg látogatót vonzott minden évben. Idén is több mint száz autós érkezett a városba a kétnapos programra.
A biztonság kapcsán megoszlanak a vélemények: a szalagkordon, a gumik, a szalmabálák jelképesek - mondják sokan. Életek megmentésére nem alkalmasak - tette hozzá egy anyuka, aki kisfiával járt a helyszínen. Kódolva volt, hogy egyszer tragédia történik - mondta egy helybeli, azt is hozzátéve, laikusként nem érti, a versenyzők némelyike miért "emberkedett" (például lehúzott ablakokkal száguldottak, volt, aki kilengette karját az autóból).
A hírportál úgy értesült, vasárnap már a versenynek vége volt, a versenyzők díjátadóra készülődtek. Az a szokás, egy utolsó kört (felvonulva) tesznek a versenyzők. Belefért egy-két merész mozdulat ezúttal is. Egy versenyző viszont a nézők közé csapódott a komlósi Bástya áruház közelében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elképesztő hiba Ferenc pápa sírján: a szakértők is csak a fejüket fogják

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Teljes gyászban Spanyolország: halálos áldozatokat és milliárdos veszteséget okozott az áramszünet

Drámai lejtmenet: Magyarország egyedül maradt a V4-ek között

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Már a világsajtónak is feltűnt, mekkora gigagyár épül Szeged mellett

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Egyre nagyobb a baj Németországban, a pandémia óta nem volt erre példa
