Ha mindez nem lenne elég, államtitkári kinevezésével ráadásul elbukta a hat havi búcsúpénzét is, 30 millió forintot, amit a miniszteri megbízatása megszűnése miatt kaphatott volna.
Éhen halni azért nem fog, ugyanis llamtitkári fizetése mellé megkapja a képviselői alapilletményt, ami jelenleg bruttó 1 millió 316 ezer forint, továbbá 900 ezres fizetést vesz fel a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökeként, vagyis a havi összjövedelme így is meghaladja a 3,5 millió forintot - olvasható a portálon.
Bár Süli Jánost öt éve nevezték ki miniszternek, hogy koordinálja a paksi projektet, de ez idő alatt nem szerezték meg az építési engedélyeket. A bővítés ügye az ötödik Orbán-kormány megalakulásával a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz került (Süli is e tárca államtitkára lett), Szijjártó Péter miniszter pedig a napokban a bővítés felgyorsításáról beszélt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás