A mintegy három és fél kilométeres, kétszer egy sávos út tervezésének első szakasza kezdődik meg, a szerződés szerint 2022. augusztus 19-ig döntenek a végleges változat mellett, a kiviteli tervek 2024-re készülhetnek el. Az elkerülő úton több új csomópont, egy Sió-híd és egy vasúti felüljáró épül. A tervek szerint kerékpárutat is építenek, kapcsolódik a projekthez a Siófok-Tamási kerékpárút, amelynek tervezése ősszel kezdődött el. A kivitelezés mai áron számolva mintegy tízmilliárd forintba fog kerülni - idézi az MTI az igazgatót.
A kormány döntése nyomán az előkészítéshez szükséges forrás megérkezett a NIF Zrt.-hez. A remények szerint a déli elkerülő út nagy mértékben csökkenti majd a városi utak leterheltségét - mondta Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.
Kapcsolódó
Az út megépítése a legrövidebb, az M7-es autópályával párhuzamosan, attól északra fekvő nyomvonalon 2014-ben a környékbeli lakók tiltakozása miatt meghiúsult. Most kedvezőbb nyomvonalakon, a 65-ös út és a város keleti határában lévő Somlay Artúr utca között tervezik a tehermentesítő utat. Az út akkor lesz teljes, ha a 65-ös úttól nyugat felé vezető szakasz is megépül.
Az építés költségeit csökkenti, hogy a közelmúltban áthelyezett kiliti duzzasztót statikailag úgy tervezték, hogy alkalmas legyen a Sión való átkelésre, illetve integrálhatják a projektbe a nemrég elkészült szennyvíztelephez vezető út egy szakaszát is - tette hozzá.
Lengyel Róbert, a város független polgármestere arról számolt be, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban a 65-ös út bevezető szakasza túlterhelt. A Siófokhoz tartozó, hétezer lakosú Balatonkilitiről bejárók jelentős része igénybe tudná venni az elkerülő utat.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)